Másik programunk a Láthatatlan kiállítás volt, melyet azért hoztak létre, hogy a látó emberek is megismerhessék a vakok világát; kipróbálhassák, milyen érzés, ha nem támaszkodhatunk az egyik legfontosabb érzékszervünkre. A látható részben megismerkedtünk a vakok számára használható tárgyakkal, illetve olyan konyhai eszközökkel, amelyek segítik őket a hétköznapokban. Ilyen volt például a beszélő óra, a tojássárgáját és fehérjét elválasztó szűrő. Megismerkedtünk a Braille-írással, ki is próbálhattuk egy speciális írógép segítségével. Majd idegenvezetőnk, István meginvitált minket a valóban láthatatlan kiállításra. A tökéletes sötétben az orrunkig se láttunk. Egymásba fonódtak a kezek és ijedt kis kiáltások hangzottak. István azonban remek segítőnk volt.
Humorával eloszlatta félelmünket és szobáról szobára vándorolt velünk. Jártunk tanyán, erdészházban, átkeltünk az utcán – kezünkkel olvastuk le egy autó rendszámát. Szobrokat ismertünk fel a tapintásunk segítségével. Ezután egy amerikai típusú konyhában vendégeskedtünk, végül egy bárban pihentünk meg. Itt vásárolhattunk csokit, üdítőt; fizetni azonban csak aprópénzzel tudtunk, mert a papírpénzt tapintás alapján nem lehet megkülönböztetni. Mint kiderült, az érméket is csak nehezen! A sötétségtől való félelmünket vezetőnk invitálására egy közös dallal űztük el. Csodálkoztunk, hogy milyen erővel zengett a hangunk – sötétben bátrabban énekeltünk, mint ha látnánk egymást! Mindkét program tetszett mindenkinek, nagyon jól éreztük magunkat! Bizony elfáradtunk, de úgy gondoljuk, ha újra lehetne, megint elmennénk!